Lehel Jenő fotói

Látogatások Bokorban

Mindenkinek azt mesélem, hogy véletlen vetett erre a vidékre. Ám ha visszaemlékszem, hogy mi vezetett ide 2oo9 májusában, amikoris “felfedeztem” magamnak Bokort, talán óvatosabban kellene hivatkoznom a véletlenre.

Álljon itt először néhány földrajzi név, ahogyan azok rövid (alig 65 éves) történetemben követik egymást. Balassagyarmat, ahol születtem (rögtön a háború után), Buda és Pest, ahol laktunk majd ahol iskolába jártam, Ipoly ahol nyaranta horgásztunk öcsémmel meg a palóc rokonokkal, Patvarc, ahová egyszer elbicikliztünk Gyarmatról (meg vissza), Memphis, az Egyesült Államok egy híres nevezetes városa, ahol jelenleg matematikát tanítok (nem messze Elvis Prestley egykori birodalmától), Cordova, Memphis egyik zsúfolt külvárosa, ahol most is lakunk, és persze Bokor, a Megtalált Falum.

Mindig szerettem fotózni – mondják, apától öröklődik az ilyen szenvedély. Körbe is fényképeztem ideiglenes otthonunkat, a vadnyugati Cordovát és környékét. Ez egyúttal hozzásegített, hogy megtudjak valamit arról, miféle kötődése is van az embernek hazájához, szülőföldjéhez. Persze csak úgy csendben, befelé nézve, szavak nélkül, pátosz mentesen. A romantikus Cordova után adja magát a következő gondolat, az “otthon” keresése nem lehet teljes az anyakönyvileg is dokumentált haza, vagyis a mai vadkelet bebarangolása nélkül. Gyarmat, Patvarc, az Ipoly, Szécsény,… azaz Nógrád, kis hazánk legkisebb megyéje.

Egy zöld postás kocsit követtem, amikor szállás után kerestem a Cserhátban, az abban megbúvó valamelyik faluban, Felsőtoldtól Cserhátszentivánon át Kutasóig. Ha Kutasón nem foglaltak volna le minden szállás Pünkösd előtt, akkor talán soha el nem jutok Bokorhoz. Szerencsére lefoglaltak,  hajtottam hát a kölcsön Skodával a postás kisasszonyok után egészen a Sajtüzemig. Ott megnyugtattam a hölgyeket, hogy nem postarablás, hanem szállás végett követem őket ezeken a számomra ismeretlen utakon. Nos így akadtam rá a csodálatos Bokri Vendégházra, aranyos Évikére, kedves Krisztinára, tudós György gazdára, a vidám pásztorokra, és mind a többi új ismerősre.

Azóta is visszajárok Bokorba, fényképezem a falut és környéket. Voltam itt télen, voltam tavasszal, jövök nyáron. Jövök, mert úgy érzem, nem tartanak itt betolakodónak. Örülök, ha örülnek a fotóimnak, ha megnézik a képeket, amik arról szólnak csak, hogyan látja egy messzire került, mégis közel maradt idegen a szép nógrádi tájat, apró falujukat, és a nehéz életeket.

/Lehel Jenő, 2009/

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.